A politikai szabadságjogok azért alapvető fontosságúak a fejlődés szempontjából általában és szűkebben a gazdasági fejlődés szempontjából is, mivel egy nyílt és szabad társadalmi párbeszéd (demokrácia) által lehet egyáltalán eljutni  a gazdasági szükségletekre adandó adekvát közösségi válaszokhoz. Lehetséges persze, hogy valaki "tudja", mit kell tenni és ezt meg is valósítja, diktatórikus módon ráerőltetve akaratát a társadalomra. Azonban ez a "tudás" ugyancsak esetleges, és éppenséggel pontosan e miatt sokkal több a gazdaságilag kudarcot valló diktatúra, mint a sikeres. Annak a megállapítása, hogy mik egyáltalán a gazdasági szükségletek, már önmagában igényli a nyílt társadalmi párbeszédet, a politikai részvételt, következésképp a politikai szabadságjogok érvényesülését. Valós társadalmi párbeszéd híján a jólét fogalma és az annak eléréséhez szükséges teendők előzetesen nem meghatározhatóak. 

Az úgynevezett reformdiktatúrák - mint amilyen Dél-Korea volt, vagy amilyen Szingapúr és Kína példái - nem feltétlenül azt mutatják, hogy ezek a rendszerek hatékonyabbak a fejlődés előmozdításában akárcsak gazdasági téren is. Ugyanis ezek az államok inkább a kivételek körébe számítanak és gazdasági prosperitásuk alapját korántsem  a politikai szabadságok korlátozása jelentette és jelenti. Ezzel szemben sokkal több az olyan példa, amely a diktatórikus rendszerek kudarcos voltát bizonyítja. Az "ázsiai kis tigrisek" robbanásszerű fejlődését megalapozó tényezők között egy sincs, amely alátámasztaná a politikai jogok korlátozását: ugyanis ezek a tényezők (mint például az oktatás kiemelt fejlesztése) kiválóan működnek egy demokráciában is. Az utóbbi kétszáz évben a gazdasági növekedés és a politikai intézményrendszer minősége között igen erős a korreláció. A világ harminc legmagasabb egy főre jutó nemzeti jövedelmével rendelkező országa közül csupán néhány olyan található, amely rendkívül alacsony szinten áll a a demokratikus intézményrendszer fejlettségében (ezek többsége pedig olajtermelő). 

Az intézmények ilyetén fontossága alapvetően kérdőjelezi meg azt a nézetet miszerint az embert csak az önzés motiválja. Az embereket az igazságosság is motiválja, ráadásul a kapitalizmus és a piac hatékony működését az erkölcs biztosítja és a hatékony jogi rendszer, melyeknek - és a kapitalizmus etikájának is - fontos eleme az igazságosság és a méltányosság. 

"A fejlődést úgy kell értelmezni, hogy integrált módon vizsgáljuk az egyes intézmények szerepét, valamit ezek interakcióját. A fejlődés folyamatában nemcsak a piacok és egyéb intézmények működése lényeges, hanem az értékek kialakítása és a társadalmi erkölcsök létrejötte és evolúciója".

Az intézmények formális és informális korlátokként határozzák meg a társadalmakat. A formális szabályok körébe tartozik a jogrendszer, a szabályok általában, míg az informális kötöttségek körébe a hagyományok, a viselkedési szabályok, a mindenki által elfogadott "játékszabályok" tartoznak. Az informális szabályok jelentősége abban áll, hogy ezek teszik lehetővé, hogy az embereknek ne kelljen minden egyes tranzakció (adás-vétel, csere, szívesség, ajándékozás, stb.) során azok minden feltételét mérlegelniük. Az informális szabályok magukban foglalják a hosszú idő alatt kialakult társadalmi konvenciókat, a viselkedési normákat (mi számít normális, becsületes viselkedésnek) benne a saját magunkra kötelezőnek, követendőnek avagy éppenséggel elutasítandónak gondolt viselkedési normákat.

Az intézmények tehát előírások a melyek a megkívánt, tiltott vagy megengedett cselekedeteket határozzák meg, azokkal a szankciókkal együtt amelyekre a szabályok nem követése esetén adnak felhatalmazást. Ezek a szabályok az embereknek a rend megteremtésére és a társadalmi következmények kiszámíthatóvá tételére tett erőfeszítéseinek az eredményei. Egy társadalomban az intézmények a játékszabályok, a játékosok pedig a társadalom különféle szervezetei. A szervezetek egyének csoportjai amit közös célok hoznak létre, amely célok lehetnek közhatalmiak mint például a rendfenntartás (rendőrség) és lehet a bélyegek szeretete és ismerete (bélyeggyűjtő egyesület). A szervezetek annak leképezései, hogy az adott társadalom intézményei mire adnak lehetőséget. 

A gazdaság esetében az intézmények az alkalmazott technológiákkal együtt meghatározzák a tranzakciós költségeket. A tranzakciós költségek legegyszerűbben a pénzváltással illusztrálhatók: vannak ahol rossz árfolyamon váltanak és ügyleti jutalékot is felszámítanak (magas tranzakciós költségek), míg máshol meg nincs akkor a különbség az eladási és a vételi árfolyam között és még jutalékot sem számítanak fel külön (alacsony tranzakciós költségek). Érthető módon az a gazdaság ahol a tranzakciós költségek alacsonyak versenyképesebb, míg a magas tranzakciós költségekkel jellemezhető gazdaságok lemaradnak. Az alapvető kérdés, hogy a csere (adás-vétel) és az ebből adódó megállapodások mennyire teljesülnek és mekkora költséggel jár azok betartatása. Például, ha egy hétköznapi szerződéshez is már közjegyző, ügyvéd, netán bírósági letét is szükséges az talán kissé magas tranzakciós költségekre utal. Legegyszerűbb példa a tranzakciós költségekre egy banki átutalás költsége. Az, hogy miért is akkora például ez utóbbi költség, mint cseppben a tenger képes megmutatni az adott gazdaság intézményeinek jellegzetességeit.

"A kapitalizmus azért tudta növelni a gazdasági prosperitás általános szintjét, mert olyan erkölcsökre és magatartási szabályokra támaszkodott amelyek révén a piaci tranzakciók gazdaságossá és hatékonnyá váltak."